2014. szeptember 24., szerda

    

Konyha búcsúztató

      Augusztus 25-én Konyha búcsúztató ünnepséget tartottunk a Csömöri úti konyhában.
   Sárközi Zsuzsa egy Szent Mihály imával és gyakorlattal nyitotta meg az ünnepséget, majd Zámbó Gábor séf bevezetett a konyhába, ahol Nagy Gáborral elmesélték a Gödölye Szociális Szövetkezet és a szakács szerencsés egymásra találását. E konyhában 2012 őszétől kezdtek el főzni. Bemutatkozott a konyhához tartozó csapat is.
Ezt követően a résztvevők, a kinti udvaron körbeülve, bemutatkoztak.

Gödölye Szociális Szövetkezet egy egykori Waldorf iskola-alapító szülő kezdeményezése alapján született 2010-ben. Gödölye célja a minőségi étkeztetés biztosítása a Waldorf intézmények számára; saját kert létrehozása a Regionális Gimnáziumba. Továbbá tanfolyamok, táplálkozási műhely létrehozása, szeretnénk bemutatni, hogy válhat élővé a panelház oldala, teteje és betonok közötti terek.
Szoros együttműködést kívánunk tartani más szociális szövetkezetekkel, helyi termelőkkel, a minőség és a fenntarthatóság érdekében. 

Szederbokor Szociális Szövetkezet elnöke, Mészáros György elmondta, hogy céljuk a fogyatékkal élők társadalmi és gazdasági integrációjának segítése, hogy ne csak az elfogadásig jussunk el, hanem addig is, hogy ezek a fiatalok társadalmunk hasznos és igen értékes tagjai. A szövetkezetet döntő többségben a Gyöngyház Egyesület alapította, ezért a két szervezet között szoros az együttműködés és az egyetértés. Saját mézet, sajtot termelnek, egyelőre csak a saját igényeket elégíti ki. Indítanak egy tésztagyárat; a saját birkáik gyapjúját is tervezik hasznosítani. A Gyöngyház Egyesület fogyatékos fiataljai által készített fa, papír, és kerámia tárgyakat is értékesítik, népszerűsítik.

Ne Adjuk Fel Szociális Szövetkezetet Tunyogi Szilvia képviselte. Ők a Baross utcában akadálymentes klubkávézót hoznak létre. Együttműködési lehetőséget látnak a Gödölyével.
Az OFA Nonprofit Kft  Közép- Magyarországi régió képviseletében Kertai Katalint üdvözölhettük, aki a szociális szövetkezetek alapítását és fejlesztését célzó kiemelt projekt vezetője. Az Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. (OFA Nkft.) közhasznú szervezet, célja a foglalkoztatás és munkahely megőrzés elősegítése, innovatív foglalkoztatási formák támogatása,a szociális gazdaság fejlesztése, a munkaerő-piaci szolgáltatást nyújtó civil szervezetek kapacitásának megerősítése;bevált modellek elterjesztése, rendszerszintű alkalmazásának szakmai támogatása, szervezetfejlesztési és minőségirányítási eszköztárának bővítése.

 DrSoltész Anikót az OFA Nkft. mentoraként üdvözölhettük, aki egyben a  Ne Adjuk Fel Szociális Szövetkezet mentora is.

Szociális Szövetkezetek Országos Szövetsége (SzOSzöv) képviseletében Németh László jelent meg. A Szószöv vállalja a szociális szövetkezeti érdekek képviseletét és érvényesítését a jogalkotásban és más állami döntések meghozatalában. Küldetésként fogalmazta meg a szövetkezeti modell népszerűsítését, a szövetkezetek képzését, a szövetkezetek támogatását a helyi közösségek fenntarthatóságának biztosításában.

A  Gak kft. munkatársai, Csapó Beatrix és Csibi Júlia is jelen voltak. Csapó Beatrix a Gödölye aktív tagja, előző projekt pályázatírásában részt vett és a jelenlegi pályázatunkban mint önkéntes pályázatírás -tanácsadó.
A Gak. Kft  célja az agrárgazdaság és a vidéki települések fejlesztésének elősegítése, a SzIE szellemi kapacitásának gyakorlati hasznosítása, a kutatási és fejlesztési eredmények elterjesztése.

Matthew Hayes, mint alapító tag és termelő volt jelen körünkben.

A bemutatkozó kör után hangtálas koncerten vettünk részt, Dezső család jóvoltából. Isteni volt, köszönjük.
Végül egy jó ebéddel és délutáni csevegéssel fejeződött be a rendezvény.