Étkezési kultúra önismereti szempontból
Az étkezés a mindennapi életmódunk egyik legfontosabb része, mégis az egyik legelhanyagoltabb része is. A táplálkozás nem csak fizikai szükséglet, hanem sokkal több rétege is van, ami teljesebbé teszi az ember és az étel kapcsolatát. A jelen cikk hét szempontot kíván megmutatni amivel a táplálkozásunk minőségét javíthatjuk. A hét szempontot áthatja az önismeret, hiszen rólunk van szó, fontos hogy önmagunkra lássunk.
1. Művészi élmény
2. Szokás hatalma
3. Étvágy
4. Tudatosság
5. Közösség
6. Szakralitás
7.Gyógyulás
Művészi élmény: Mi a leggyakrabban átélt művészi élmény ami az érzékszerveinken keresztül felmerül bennünk? Persze először eszünkbe jut a zene, a képzőművészet alkotásai. Mi van a hasunkkal? Nem szeretünk enni? Pedig az étkezés is művészi élményt nyújt, csak azért nem jut eszünkbe mert a „műalkotás” eltűnik, de az élményt ki nem hagynánk! Ha az ételt is művészi alkotásnak tekintjük, akkor új minőségeket vehetünk észre. A kitálalt ételt először a szemünkkel kóstoljuk meg, ezért fontos, hogy már látványra harmonikus legyen. Utána jön a többi, a szaglás, ízlelés, az étellel való azonosulás. A befogadó félen kívül van egy másik oldala is az étel művészetének. Ez az étel elkészítőjének a művészi alkotó folyamata. Sok háziasszonyt stresszel, hogy mit főzzön a családnak. Ha művészi alkotásként áll hozzá az ebéd elkészítéséhez, akkor a stressz szertefoszlik és mindenképp jobb lesz az eredmény, de akár nagy siker is lehet belőle!
Étvágy: Hát igen, ezt a témát nem kerülhetjük ki! A túlműködött és az alul-működött étvágy sok gondot okoz a modern embernek. Mi is az étkezés iránti vágy? A vágy mindig olyan felé vonz, ami nincs. Ami már megvan azután nem vágyakozunk. Az étvágyról való gondolkozás rávilágít valamire, amivel nap mint nap szembesülünk. Arra, hogy a létünk nem teljes, mindig valamit pótolnunk kell kívülről ami belőlünk hiányzik. Ez a sóvárgás, a teljesség felé hajt minket. Ha ezt öntudatlanul félreértjük, akkor többet eszünk mint amire valóban szükségünk van. A mennyiséggel sohasem pótolhatjuk a minőséget! Van egy rossz és egyben jó hír: A túlzott étvággyal nem lehet szemtől-szembe szembeszállni, nem lehet legyőzni! Mint minden vágyat, így az étvágyat sem lehet elfojtani vagy kiélni. Az elfojtás a másik szélsőséget hívja be, a kiélés meg a megcsömörlést. Ezért nem működik a koplalásos fogyókúra, mert utána a „kiéhezés” után jön a habzsolás. Az ideális testsúlyt ezért, csak a középúttal a tudatos életritmussal lehet elérni.
Szokás hatalma: Ha megkérdezzük magunktól, hogy a táplálkozási életmódunk miért olyan amilyen, akkor rájövünk, hogy nem igazán mi döntjük el. Úgy hoztuk, így alakult, már a jellemünk része. Minden szokással az a gond, hogy öntudatlanul, automatikusan végezzük. Sokszor rohanva „kapunk be 1-2 falatot” utána rohanunk tovább. Van egy mondás, hogy: „Magyar ember evés közben nem beszél.” Ennek a mondatnak lehet az is az értelme, hogy tudatilag maradjunk csendben, a folyamatos monologizálás (belső beszéd) elvonja a figyelmet az étel átélésétől. A világot és benne az embert is ritmusok hatják át. (nap, évszak, év, szívverés, légzés, ébrenlét-alvás stb.) Nem könnyű, sőt kimondottan nehéz a rossz étkezési szokásainkat feloldani. Nincs más út, mint létrehozni egy egészséges tudatos táplálkozási ritmust.
Tudatosság: Amikor a túlzott étvágy vagy a szokás hatalma az erősebb, és a tudatosságot szeretnénk kikerülni, akkor jönnek a kifogások. Például: „De hát ezt a szervezetem kívánja, szüksége van a negyedik tábla csokira is!” A kisgyermeknek nagy érzékenysége van arra, hogy milyen étel való neki, de még nincs kifinomult értelme, hogy ezt kifejezze. A felnőtt embernek már erős az értelme, ennek áraként elvesztette a gyermekkorában még meglévő érzékenységét. A táplálkozásban a tudatosság egyetlen útja, a meglévő értelem mellé újra megszerezni az érzékenységet. Minél jobban megértjük önmagunk és világ viszonyát az étkezésben, annál jobban megerősödik bennünk egy új erő. Ez az erő tudja megszelídíteni a mértéktelen étvágyat és feloldani a berögzült tudattalan szokásokat. Mit tehetünk, hogy ez az erő megerősödjön? Ebben segít, ha szépen megterítünk, leülünk együtt megterített asztalhoz és nem esünk neki az ételnek. Egy kis csend mindig segít abban, hogy a túlzott vágy meg az automatikus szokás helyett örömben éljük át az ételt. A párunk, családunk is tud ebben segíteni, ennek a nyugodt derűs hangulatnak a megteremtésében. Egyszerűen megfoghatjuk egymás kezét is, a közösségi erő is segít!
Közösség: Csak a modern ember eszik egyedül. Ez az életforma csak az utóbbi 100 évben alakult ki. Régen minden közösségi összejövetel alkalmából közös étkezés adta az összetartozás erejét. Az élet legfőbb eseményei alkalmából, születés, keresztelő, eljegyzés, házasság, temetés, diplomáciai fogadások, betakarítás utáni ünnepek stb. Mi történik a közös étkezés során? A hétköznapok nehézségei során sok fal húzódik ember és ember közé ami elválaszt. Az emberek közötti falak okozzák a közösségek felbomlását, amikor is titkolni való jön létre. Az étkezés egy nagyon bizalmi mozdulat, ami képes a közös étkezés során lebontani a közénk rakódott elválasztó falakat. Van egy érdekes fogalom: „kenyeres pajtás”, ami az Osztrák-Magyar Monarchia korából származik. A katonák egymás közt osztották meg az élelmet, a kenyeret, pontosabban kenyeres bajtárs lenne. A katonaisorsközösség összetartozását az étellel fejezték ki. Ez tényleg egy különlegesen szoros közösség, ahol az élet és a halál, az evilág és a túlvilág határán élték meg a mindennapjaikat.
Szakralitás: Az ember, az emberek világában él és közösséget alkot velük. Szociális lények vagyunk, de még két világ van amiben szintén élünk. Az egyik a teremtett anyagi világ, a másik a teremtő anyagtalan világ. A Föld meg az Ég között létezünk. Táplálékainkat a termő Föld, a teremtő Ég és a termelő ember hozza létre. Az autotróf növények a Föld és a Nap erői által hozzák létre a táplálékot a heterotróf élőlényeknek, így az embereknek is. A szakralitás ezeknek a teremtő erőknek, lényeknek felismerésével kezdődik. Az ünnepek alkalmat adnak a magasabb lényekkel való találkozásra, amik által az ember megéli a hálát. De nemcsak magasabb lényeknek köszönhetjük hogy van mit ennünk! Gondoljuk csak el, hogy holnaptól megszűnnének a méhek, és nem volna ki beporozza a zárvatermő virágokat. Mit ennénk? Ha nem lenne ember, aki elülteti a magot, öntözi, gondozza a növényeket, akkor mit ennénk? Minél magasabb egy lényben a hála, annál magasabb tudatfokon létezik. A régi ember étkezési kultuszokban és ételáldozatokban élte meg a hálát, mindenkinek megköszönte, hogy ő ehet. Elsősorban a teremtő Napistennek köszönték meg az ételt, aki az életet adja. Ez az élet, amit örökké az emberért áldoz fel a Nap, megjelenítődik a kereszténység egyik fő cselekményében, az utolsó vacsora eseményében.
Gyógyulás: A táplálkozásnak van egy olyan formája, ami eltér a hétköznapi étkezéstől, ez a gyógyulást segíti elő. Ezt kúraszerű táplálkozásnak is lehetne nevezni, ilyen a gyümölcsnap, rizskúra, nyers-koszt kúra, citromkúra, káposztakúra vagy akár a böjt. A kúraszerű étkezés rövidtávon nagyon jól segíti a test kipihenését, regenerálódását, hosszútávon viszont visszájára is fordulhat. A tisztítókúrák alkalmával érdemes csökkenteni a sóbevitelt, a fehérjebevitelt, még jobban figyelni a mértékre. Ezek a módszerek jó tisztító hatásúak, de igazán akkor érik el a hatásukat, ha nem erőszaknak éljük meg a tisztulást hanem szelídséggel élünk vele. Az igazi gyógyító táplálékot mégsem a szájon át vesszük magunkhoz, hanem a tudatunk fölötti gyógyító, harmonizáló erőből. Ha tudatunk gyógyul, erősödik az ítélőerőnk, finomodik a megismerésünk, akkor választ fogunk találni a testi bajainkra. Sőt egy egészséges tudat, már hamarabb észreveszi a betegséget még mielőtt megjelenne. Hogy kinek mi a kiegyensúlyozott táplálkozási életmód, arra nincs külső válasz, azt önismereti úton egyénileg kell megfejteni. Szent Ágoston rátapint arra a tudati gyógyulásra, amit aztán a testi gyógyulás is követ.
“Gondolj arra, hogy Isten mézzel akarja kitölteni lelkedet, hogy kedves legyél. De hová töltse a mézet, ha tele vagy ecettel? Előbb ki kell öntened az ecetet.”
Csanádi József
Reformszakács
Reformszakács